NÁLUNK TÖBBET ÉR A PÉNZED!

SPÓROLJ VELÜNK SZÁZEZREKET, VAGY VÁLASSZ ÚJABB, SZEBB, FELSZERELTEBB MOBILHÁZAT A PÉNZEDÉRT…


2013-as év végén elvégeztünk egy felmérést ügyfeleink körében, melyből az derült ki, hogy az emberek többsége mobilháza beszerzésénél, az alábbi két szempontot tartja elsőként szem előtt:

mobilház ára
mobilház minősége

Ennek értelmében a cél:

A lehető legolcsóbban beszerezni egy gyönyörű, megkímélt állapotú mobilházat!

Sokan felvetették azt is, hogy nagyon örülnének annak, ha személyesen választhatnák ki mobilházukat az angliai partner telepeinken, ahol több száz mobilház láttán, rengeteg lehetőséget áttekintve hozhatnák meg mobilház kiválasztásával kapcsolatos végső döntésüket.

Végül is átgondolva mindezt, logikus a felvetés, és érthető, a repülőjegyek árát tekintve pedig anyagi szempontból is kivitelezhető. Könnyebb az „Áment” kimondani egy olyan mobilház telepen, ahol több száz mobilház sorakozik, arra várva, hogy valaki kiválassza őket, és valljuk be, elég megnyugtató érzés lehet azt is tudni, hogy honnan, milyen helyről érkezik be a mobilházad

Ezenkívül arra is komoly igény mutatkozott, hogy csak a mobilház haza juttatásában nyújtsunk segítő kezet, mivel a mobilház angliai beszerzése nélkülünk is sínen lenne, hiszen:

Angliában dolgozik
Angliában dolgozott, így rendelkezik nyelv-, és helyismerettel
gyermeke, rokona, legjobb barátja éppen kint él
ajándékba kapna egyet

Annak köszönhetően, hogy a megkérdezett ügyfeleink őszintén, és részletesen válaszoltak kérdéseinkre, egy átfogó képet kaphattunk a mobilház iránt érdeklődők jelenlegi, mobilház beszerzéssel kapcsolatos elvárásairól. Egy nagyon színes és változatos kép rajzolódott ki előttünk, és abban már az elején mindannyian egyetértettünk, hogy nagyon komoly feladat, teljes átszervezés előtt állunk…

Hosszasan lehetne azon elmélkedni, hogy minek tudható be ez a nagymértékű változás, van-e mindehhez köze a válságnak, vagy sem, de a végeredmény akkor is az:

Az emberek többsége ma már TUDJA, hogy MIT AKAR.

A pénzéből mindenki a lehető legtöbbet szeretné kihozni, a lehetőségeit kihasználva minél több pénzt megspórolni.

Bedobtunk mindent egy serpenyőbe, kicsit megfűszereztük, adtunk hozzá még ezt meg azt, aztán jól megkevertük, végül elkészült ez az ínycsiklandozó menü, azaz az

ÖNKÖLTSÉGES MOBILHÁZ BESZERZÉS


Hát így lett a 2014-es év mérföldkő mindannyiunk életében. Így indult útjára a magyarországi mobilház piacon egyedülállónak számító, hagyományos értékesítés által nyújtott feltételeket messze túlszárnyaló, ügyfeleink óhaját "kiszolgáló" munkánk, és így nyílt meg a Te számodra is az Önköltséges Mobilház Beszerzés által nyújtott páratlan lehetőségek tárháza.

IGÉNYEIDHEZ IGAZODUNK TELJES MÉRTÉKBEN

Ha Téged az a két lényeges szempont vezérel, hogy minél olcsóbban, minél szebb mobilházad legyen,

Válaszd ki Mobilházad

honlapunkról, vagy a részedre megküldött, személyre szóló ajánlatok közül, s Mi megszervezzük, hogy a lehető legrövidebb időn belül a telkedre kerüljön úgy, hogy mindemellett megspórolunk neked százezreket is.

Nem láttál még mobilházat személyesen?

Nézd meg valamelyik telepített referencia mobilházunkat!

Országszerte megtekinthetsz olyan mobilházakat, melyeket tőlünk vásároltak meg az elmúlt években, vagy a Mi közreműködésünkkel szereztek be, élve az Önköltséges Mobilház Beszerzés által nyújtott lehetőséggel.


MILYEN ELŐNYÖKKEL JÁR SZÁMODRA AZ
Önköltséges Mobilház Beszerzés?

százezrek maradnak a zsebedben

A magyarországi mobilház kereskedők áraihoz viszonyítva, több százezer forintos megtakarítással fogod beszerezni mobilházad.

viszonteladói áron fogsz vásárolni

Azon az áron fogod megvenni mobilházad, melyen Mi vásárolhatunk angliai partnereinktől, a 6 - 8 éves gyümölcsöző partneri kapcsolatunknak köszönhetően.

50%-os árkedvezménnyel fogják hazaszállítani mobilházad

Az a - mobilház szállításában is gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező - szállító partnerünk fogja haza hozni mobilházad, aki visszfuvarban tudja ezt megtenni, így valóban csak arra az útszakaszra fogod kifizetni a szállítási díjat, melyet "mobilházaddal a hátán" fog megtenni. 

minden szolgáltatásért egyenesen a Szolgáltatónak fizetsz

Az Önköltséges Mobilház Beszerzés működésének feltétele az őszinteség. Megrendelésed pillanatában "kiterítjük kártyáinkat", és teljes betekintést kapsz az angol mobilház beszerzés minden részletébe. Pontosan tudod és látod, kitől és honnan érkezik be mobilházad, ki szállítja be, és - amennyiben igényt tartasz rá - ki telepíti, vizsgálja-, illetve alakítja át. A Mi ügyintézési díjunktól kezdve, a mobilházad árán és szállítási költségén keresztül, az igény szerinti munkálatok (telepítés, átvizsgálás, különböző átalakítások) díjáig minden előre tudható és látható, ráadásul a szolgáltatóval, eladóval egyenesbe rendezendő. Nincsenek feleslegesen kifizetett összegek, rejtett költségek, melyek menet közben, csak a megrendelést követően derülnek ki. Tehát az Önköltséges Mobilház Beszerzés menete egyértelmű és átlátható az elejétől a végéig.


MILYEN LEHETŐSÉGEKET NYÚJT
SZÁMODRA AZ Önköltséges Mobilház Beszerzés?

a meglévő pénzedért újabb, szebb, felszereltebb mobilházat választhatsz

az angliai partnereink honlapján böngészhetsz

Így azonnal tudomást szerezhetsz az újonnan beérkezett mobilházakról, tehát nem kell megvárnod, hogy felkerüljenek az oldalunkra. A könnyebb áttekinthetőség érdekében, rendelkezésedre bocsájtunk egy angol - magyar segédanyagot, hogy akkor is egyszerűen tudj válogatni kedvedre, ha nem beszélsz angolul.

az angliai partner telepeinken személyesen is válogathatsz

Megszervezzük az utadat is, és az angol mobilház telepeken partnereink várnak téged. Körbe vezetnek, tájékoztatnak, és minden segítséget megadnak ahhoz, hogy dönteni tudj. Repülővel 1 napos kirándulás lehet, ha megelégszel egy mobilház teleppel, de néhány nap elegendő az összes megtekintéséhez. Mobilházad kiválasztása egy életre szóló, pozitív élmény lehet!


MILYEN GARANCIÁKAT BIZTOSÍT
SZÁMODRA AZ Önköltséges Mobilház Beszerzés?

értékesítési garanciát a mobilházadra

Az első naptól számítva, 5 éven belül bármikor úgy döntesz, hogy nem tartasz igényt tovább a mobilházadra, kérheted tőlünk az értékesítését.

60 napos, 100%-os pénzvisszafizetési garanciát az Önköltséges Mobilház Beszerzés VIP ügyintézési díjára

Amennyiben meghiúsul a Megrendelőben rögzített feltételek szerinti beszerzés, visszafizetjük részedre a befizetett VIP ügyintézési díj 100%-át!

IGÉNYEIDHEZ IGAZODUNK TELJES MÉRTÉKBEN


Te döntöd el, hogy mekkora részt vállaljunk Mobilházad beszerzésében.
Kérheted tőlünk csak a haza szállítás leszervezését, de akár a terepszemlétől, illetve személyre szóló ajánlatok megküldésétől kezdve, a mobilházad itthoni átalakításáig, téliesítéséig mindent... 

9 ÉV GYAKORLATÁT ÉS TAPASZTALATÁT VEHETED IGÉNYBE

Tégy minket próbára!


Ha további információkat szeretnél olvasni az Önköltséges Mobilház Beszerzésről, illetve a mobilház beszerzésedet megelőző, vagy utólag elvégzendő, elvégezhető teendőkről, valamint értesítést szeretnél kapni az alkalmi vételekről, kiárusításokról, iratkozz fel hírleveleinkre.