Erika és családja mobilháza

"A családommal együtt meg vagyunk elégedve a szolgáltatással. Sokszor mobilon és emailben tartottátok velünk a kapcsolatot, nem is beszélve az első alkalomról, amikor szombat délután fogadtatok bennünket, hogy megnézhessük a mobilházat. Nagyon örültünk, hogy személyesen is megismertünk benneteket. Béla nagyon türelmesen és készségesen megmutatta a mobilházakat. Pénz nélkül - csak szóban - foglaltuk le az Abi Phoenixet. Béla tudta, hogy tényleg ezt akarjuk, és nem adta el másnak addig, még be nem vittük a foglalót. Tomi fiamnak is sokat köszönhetek, mert ő tartotta veletek mobilon a kapcsolatot, mivel én hallássérült vagyok. Hajninak is köszönhetem, hogy e-mailben tartotta velem a kapcsolatot, még nem az irodában megbeszéltünk mindent. Terepszemlét is tartottunk előzetesen a biztonság kedvéért. Köszönet a mobilházat szállító kamionosnak és a kísérőknek a készséges munkáért. Nem is beszélve arról, hogy milyen rendesek voltatok, hogy eljöttetek az üzletembe a szerződés miatt, melyet alá kellett írnom, de én nem tudtam személyesen elmenni hozzátok. Végre eljött a nagy pillanat, végre a telken van a mobilházunk, melyre már nagyon vártunk. Nagyon ötletesnek tartom, mert nem kell építkezni és sok pénzt elkölteni. Nekünk bőven elég a 30 négyzetméter... Nagyon kényelmes és minden benne van!"

Balatonőszöd - 2009-es év bejegyzése

Képek:

1 - 12: 2009

13 - 38: 2010 május

39 - 54: június, július

 

VISSZA

 

 

kiszállítás előtt
kiszállítás előtt
A kép részletei A kép letöltése
helyére került
helyére került
A kép részletei A kép letöltése
elkezdtük körbe
elkezdtük körbe
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
a fiúk vágják
a fiúk vágják
A kép részletei A kép letöltése
mobilház nappalijába
mobilház nappalijába
A kép részletei A kép letöltése
majd a mobilház
majd a mobilház
A kép részletei A kép letöltése
elkészült a nappaliban
elkészült a nappaliban
A kép részletei A kép letöltése
körbe füvesítettünk
körbe füvesítettünk
A kép részletei A kép letöltése
+ újabb tujákat
+ újabb tujákat
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
Éljen a nyár!
Éljen a nyár!
A kép részletei A kép letöltése
... és a Balaton!
... és a Balaton!
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
Induljunk dolgozni ...
Induljunk dolgozni ...
A kép részletei A kép letöltése
Elkezdődött az átszigetelés :-)
Elkezdődött az átszigetelés :-)
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése

 

Tételek 
Oldal: 1 / 3
 
 
Powered by Phoca Gallery

Kosár


Az Ön kosara pillanatnyilag üres.

Mobilházak hírlevél


HTML formátum?

Keresés