Kati és Józsi története

"Azért választottunk mobilházat, mert a lehetőségeink közül, ez tűnt a legszerencsésebb megoldásnak. Miután megbetegedtem, és több műtéten keresztül mentem, elég komoly jövedelem kieséssel kellett szembe néznünk, melynek következtében már nem tudtuk fizetni a havi törlesztőrészleteket. El kellett adnunk a házunkat, és meg kellett hoznunk a döntést: bárházba költözünk, albérletbe megyünk, vagy mobilházat veszünk.

A bérházhoz semmi kedvem sem volt, azok ellenére, hogy ott ingyen lakhattunk volna. Minden porcikám tiltakozott ellene. Mindig is kertes házunk volt, így amikor évekkel ezelőtt 2.5 évre bérházba költöztem, büntetésként éltem meg minden egyes napot.

Az albérlet is elég hamar kiesett, hisz az szintén havonta vitte volna el a pénzünket, és ráadásul a bérelt lakás sohasem lett volna a miénk. Olyan mintha egy feneketlen kútba dobnánk a pénzt, aztán ha valamiért – hosszabb, rövidebb ideig - nem tudjuk fizetni, utcára kerülünk.

Így döntöttünk a harmadik lehetőség, azaz a mobilház mellett. Édesanyám rögtön felajánlotta, hogy nyugodtan tegyük az ő telkére a házat, ezzel el is kezdtünk mindennek utánajárni. Kiválasztottuk a mobilház forgalmazó céget, majd a mobilházunkat is, és Szenteste előtt, karácsonyi ajándékként megérkezett a házunk.

Beköltözés után kezdtük el "csinosítani" a házat kívül – belül. Hungarocell ruhát kapott kívülről, illetve zsindelytetőt húztunk rá. Kis előszobával bővítettünk, mely még alakítás alatt áll. Folyamatosan dolgozunk rajta, de mivel saját magunk készítünk mindent az összegyűjtögetett pénzünkből, így időre van szükségünk, hogy olyanná váljon, amilyennek megálmodtuk.

Szeretnénk még egy szép fateraszt építeni hozzá, illetve szép virágokkal körbeültetni. Az idén már nem fog megvalósulni, de amint elkészül, küldünk majd róla újabb képeket...

Mindenkinek aki vásárolt, és aki vásárolni fog, sok sikert kívánunk!"

2009. évi bejegyzés

1 - 18 kép

2010. év

19 - 20 kép

 

VISSZA

 

 

Kiszállítás elötti
Kiszállítás elötti
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése
Kissé átalakultunk
Kissé átalakultunk
A kép részletei A kép letöltése
Napkollektorral fűtjük
Napkollektorral fűtjük
A kép részletei A kép letöltése
Az északi oldal
Az északi oldal
A kép részletei A kép letöltése
A mi kis
A mi kis
A kép részletei A kép letöltése
TV sarok
TV sarok
A kép részletei A kép letöltése
Időnk nagy
Időnk nagy
A kép részletei A kép letöltése
Az étkezősarkot is
Az étkezősarkot is
A kép részletei A kép letöltése
A
A "boszorkánykonyha"
A kép részletei A kép letöltése
Kis háló volt
Kis háló volt
A kép részletei A kép letöltése
Itt pihenünk
Itt pihenünk
A kép részletei A kép letöltése
... és ébredünk
... és ébredünk
A kép részletei A kép letöltése
Ez pedig a
Ez pedig a
A kép részletei A kép letöltése
a 2010-es ősz
a 2010-es ősz
A kép részletei A kép letöltése
...
...
A kép részletei A kép letöltése

 

Tételek 
 
 
Powered by Phoca Gallery

Kosár


Az Ön kosara pillanatnyilag üres.

Mobilházak hírlevél


HTML formátum?

Keresés